Tuesday, March 17, 2009

nem sajnáltam energiát v fáradságot...

... és bár "az evolúció nem is a szakterülete"-m, valahogy mégiscsak sikerült beszuszakolni magam a nemrégiben egyelőre csak digitálisan, az egyik legrangosabb újság a PNAS "Biological Sciences: EVOLUTION" szekciójában megjelent cikk szerzői köze. Talán mivel ők is már ismerik a magyar tudományos és egyéb közéletben oly jellemző "egymás sikerének való öszinte öröm" kifejezést a cikk (aminek a közvetlen linkje itt van) elején le van irva ki mit csinált (én a morfológia mátrix megszerkesztését, felépítését végeztem illetve és a taxonkiválasztásban vállaltam nagyobb részt, a többiben kisebbet). 



Nemmellesleg a cikk első szerzője külön költött 1200 dollárt arra, hogy TE TE és te is egy kattintással ingyen elérhesd.  Na igen a cikk szerzője Todd Blackledge (aki nem azonos az azonos nevű baseballjátékossal - vagyis homonímia esete forog fennt). Todd Blackledge-dzsel 2006 januárjában ismerkedtem meg. Akkor még nem tudtam, hogy 2005. május 5.-én már szerepelt a NatGeoban is illetve ami már kicsit kétesebb dolog a patikamagazinban is (szép dolog a tudományos ismeretterjesztés azonban sokszor elfeljtik, hogy az ismeretet csak az tudja terjeszteni aki rendelkezik vele, az hogy az egészet bekopizták a "geogrephic.hu"ról és csak, mert odapöttyentettek egy avikuláriát nembiztos hogy nirvána ezért egy villám statlert küldenék addig is míg lesz időm). Az ő érdeklődési területe a pókselyem ami akkor kezdett átfedni az enyémmel amikor én a keresztespókok evolúciójával kapcsolatos (ejnye már megint kimondtam) kutatásaimat kezdtem meg Koppenhágában 2006ban (bővebben itt), hiszen egyikünk az élőlénycsoport a másikunk pedig az általa kifejlesztett selyemtípusok evolúciója iránt érdeklődött (kezdek átmenni gyalog galoppba: én vagyok a lovag aki az mondja "Ni").




A cikk az első olyan molekuláris szisztematikai cikk, mely ezekkel a pókokkal foglalkozik, ráadásul úgy, hogy azért elég nagyot merít (egy Dipluridae a külcsoport azért, hé), ráadásul megtoltuk a totál evidencével is, hogy a 65 különböző analízist ne is említsem.
Akit érdekel: kiegészítő adatok. Érdemes a másodikra rámenni szép képeket oda űzték számon.
Hát ennyi lesz mára kedves gyerekek.

1 comment:

Peter said...

Hallo Siler,

elmentettem a PDF-et és majd megpróbálom átrágni magam rajta és megérteni.:-)
Übrigens ich habe dir eine E-Mail geschickt, hast du sie erhalten?
Ü
P