Sunday, July 06, 2008

Mese pirosháromszögű, guanó, potyadék és amorfpókokról

Laza ápdét (Gábor kérdésére válaszolok itten) előadásilag. Írom a munkaórák számát (csütörtökig: munkaórák: 45, alvással töltött órák száma: 18, fogyasztott kávé mennyisége 4 liter). Elkészítettem a 40fajos génusz kiskönyvét (minden létező irodalmat magába foglal ez a csepp mű), ~60 állatot vizsgáltam/határoztam meg a múlt héten, melyekből mintegy 40 SEM készült csütörtökig. 4-5 új bélyeget találtam melyek a csoportot úgy tűnik jól lefedik. Csütörtökön a rétegfotózásos témával 1000 képből csináltam 50et. Pénteken déltől témavezetői megbeszélésen voltam vacsorával egybekötve, ami 4 órás alvásom után várakozáson felül sikerült. Ezután a tegnapi laza 2 kladisztikus analízis SEMpreparátumok előkészítése már gyerekjáték volt. Viszont viszacsapó íjként vert le a lábamról a fáradság, és Fábry Sándor vietnámi balzsam című feledhetetlen műsorának hallgatása közben elaludtam. Este félnyóckó'. Félkettőkor tértem magamhoz, amikor is kiteregettem (a gép ment közben ^^,), majd durmoltam tovább reggel kilencig. Aztán egy újabb Fábry kabarát sikerült végigszundiznom (szegény sanyi, még jó, hogy nem olvassa a blogot, most agyhúgykövet és szívidegizominfarktust kapna egyszerre). Ma lefuttattam egy laza kritikuspontszárítást majd az azt követő pepecselés (3-4 mm-s pókok tapogatólábát ragasztottam körömlakkal egy negyedmilis alumíniumcsíkra állítva - úgyérzem egy fogpiszkálóból épített falovat már balkézzel és csukottszemmel is meg tudnék csinálni) enyhe túlnyomással a homloklebenyemben, ami most is tart. Vagyis hazahúzok, mint a vadliba. Az előadás projekt most elalszik egy kicsit képgyűjtés van...
Az előadás arról fog szólni, és itt most konkrétan vigyáznom kell, hogy mit és hogyan mondok, hiszen egy ausztrál kolléga is egy hasonló génuszon dolgozik. Az ő génuszának érdekessége, hogy egy adminisztratív hiba folyományaként a WSCben NEM szerepel. A problémát én fokozom tovább hiszen bizonyítékokat találtam arra hogy az összes frankó karakterükkel az Arkys is rendelkezik vagyis kereshetnek tovább...ha nem találnak ilyet akkor a génuszka szépen beleolvad az Arkysba. Mindenesetre a csoport, mely vagy Arkys génusz vagy Arkyini nemzetség vagyis tribusz vagy Arkynae alcsalád leszen, eléggé diverz (tehát az alcsalád verzió látszik a legcsábítobb megoldásnak hiszen ilyen fajok vannak az Arkys génuszban jelenleg lásd a képeket) amik olyan bonyolult nevezéktani kérdéseket vetnek fel, amiket egyelőre nem tudunk megoldani.

Szarvas vörösháromszögpók

Félszáraz potyadékpók

A fennti képeket innen loptam, de vannak sajátok is:
Koronás amorfpók
A magyar nevek a fantáziámat dícsérik. :D Tavalyi magyar pókásztalálkozón akartam ezt prezentálni, minyjárt leszen egy absztraktbemásolás ide. Idén fogom :D. Csütörtökön kaptam egy subwooferes hangfalat ide a gépemre... este nyolctól tehát remegnek a falak ;)
Üdv:
s

No comments: